Fehér-Pál Rita
/Okleveles Terapeuta; Children Coach; Író; HR szakember/
Minden Pillanat lehetőség arra, hogy gondold ÚJ-RA!
Minden másodpercben változunk.
A minket érő külső hatásokat belső mechanizmusaink segítségével átalakítjuk, szűrjük, és megéljük. Mindannyian keresünk valamit, ami végső soron visszavezet bennünket Önmagunkhoz.
Csak akkor találhatjuk meg igazán Önmagunkat, ha megértjük, hogy azok a szituációk, melyekkel újra és újra szembetalálkozunk, azok a feladatok, melyek megoldhatatlannak tűnnek, mind – mind a lelkünk mélyéről hozzánk szóló, belső gyermek üzenetei számunkra. Minden felnőtt lelkében hordozza gyermekkori énjének lenyomatait, és minden gyermek tükrözi a szülei személyiségének legmélyebb burkaiban rejtőző, az évek alatt a feledés homályába merülő önmagát.
Azt mondják, vannak gyermekek, akik különleges képességekkel születnek. Én azt tapasztalom a magánéletemben három gyermekes anyaként, és a munkámban is, minek során a vizuális nevelést egyedi módon dolgoztam ki mindenféle korosztály számára, hogy ezek a képességek minden gyermekben természetüknél fogva ott élő, hétköznapi adottságok, melyeket megfelelően fejlesztve, figyelve az egyéniségükre, olyan kiegyensúlyozott, magabiztos felnőttekké válhatnak, akik képesek megvalósítani céljaikat, miközben egyensúlyban tudják tartani mind fizikai, mind lelki dimenzióikat.
Ezen elgondolás alapján alkottam meg a "Hétköznapi Indigó" elméletet is.
Okleveles terapeutaként ez adja szakmai hitvallásom alapját is, miszerint a tudatos felnőttkort a gyermekkori élmények, hatások, érzelmek határozzák meg.
Gyermekekkel dolgozni életem egyik legnagyobb álma volt, aminek megvalósulásához igen kacskaringós út vezetett.
A gimnázium után először HR szakmát választottam, melyben rengeteg sikert értem el, és számtalan dolgot tanultam az emberekről. Sok leckét kaptam az üzleti szektor farkastörvényeiről, de ennek ellenére elmondhatatlanul felemelő érzés volt álláskeresőknek megfelelő munkahelyet találni, pályaválasztó és továbbtanulás előtt álló fiataloknak lehetőségeket és irányt mutatni, valamint együttműködni azokkal a hozzám forduló emberekkel, akik egyéni adottságaik kiaknázásával szeretnének stabil karriert, és megalapozott jövőt építeni.
Mindeközben az évek múlásával a spiritualitás jelentése átértékelődött bennem. Realizáltam, hogy a velem történő események üzenetek, melyek értelmezése egyrészt visszanyúlik gyermekkori önmagam színes érzelemvilágához, másrészt folyamatosan új útirányt jelöl ki számomra.
Ennek a folyamatnak egyik lépcsőfoka volt, hogy első gyermekem – aki kislányként született - igen fiatal koromban, alig 21 évesen érkezett meg hozzám. Kezdő anyaként ekkor még csak színfoltjait láttam annak a felismerésnek, melyet négy évvel később, nagyobbik fiammal való találkozáskor értettem meg.
Valahányszor gyermekszemekbe nézek, látom azt a végtelen bölcsességet, melyen keresztül a spiritualitás, mint Valóság nyilvánul meg. Ez a Valóság, melyet mi felnőttek sokszor definiálni próbálunk és határok közé zárunk, sokkal játékosabb, folyamatosan változó örvényt rejt, amibe az évek múlásával, ahogy felnövünk, már egyre kevésbé merünk és tudunk visszakapaszkodni.
Harmadik gyermekem – a kisebb fiam - érkezése után az élet minden irányból azt mutatta, hogy nekem is változnom kell, és eljött az idő, hogy e tapasztalások és a munkám egybefonódjanak.
Foglalkozásaim játékos formában hangolják rá a résztvevőket a korosztály-specifikus kihívások megoldására. Minden gyermek tanít, és tanul is egyszerre.
Egyedi kreativitásának, adottságainak és önkifejezésének előhívása a legcsodálatosabb hivatás, hiszen nincs szebb megnyilvánulás, mint amikor a lélek hétköznapi egyszerűséggel fejezi ki a benne rejlő tehetség megismételhetetlenségét.
Meggyőződésem, hogy nem elég csak a gyereket fejleszteni, a szülőt is segíteni kell a mindennapok folyamatainak követésében, és a család egészét is újra és újra össze kell hangolni.
Hiszen, mikor egy gyermek megérkezik, nem csak egy kisbaba születik, hanem egy család indul ÚJ-(Út)-RA.
Minden Pillanat lehetőség arra, hogy gondold ÚJ-RA! Valahányszor gyermekszemekbe nézek, látom azt a végtelen bölcsességet, melyen keresztül a spiritualitás, mint Valóság nyilvánul meg.
A könyv lelkünk egy darabja.Üzeneteket fogalmaz meg egy olyan Világból, melynek az érzékelése, még ha egyénenként más és más is, de a megélése közös.
Foglalkozásaim játékos formában hangolják rá a résztvevőket a korosztály-specifikus kihívások megoldására. Minden gyermek tanít, és tanul is egyszerre. A szabad játék a létező legtökéletesebb spirituális élmény.
A számok nemes egyszerűséggel rajzolják meg, vagy lassítják le azokat a gyorsabb rezgésű energetikai összefüggéseket, melyek meghatározzák a léleknek a fizikai világban vállalt életfeladatát, és más lelkekkel való kapcsolatának rendszerét.
© 2023 www.spiritualismese.hu Minden jog fenntartva! A könyv illusztrációit Ábrám Szabina készítette!